Két olyan nyelvből fordítok, amelyben nincs tegeződés-magázódás. Nem szerencsés ezt úgy megfogalmazni, hogy mindenkit tegeznek, egyszerűen ez a grammatikai fogalom kikopott a nyelvből. Az angolból nagyon régen, a svédből pár évtizede. Ilyenkor a magyarra fordító feladata eldönteni, hogy az adott szereplők magázódnak vagy tegeződnek. Ma már az a régi ökölszabály nem működik, hogy ha keresztnevükön szólítják egymást, akkor tegeződnek, mert egyre elterjedtebb a keresztnéven szólítás olyan szituációkban is, amelyben magyarul a tegeződés furcsa lenne. Például egy vetélkedő műsorban a műsorvezető általában keresztnevükön szólítja a játékosokat (Angliában is, itthon is), de biztos nem tegezi le őket.
Azaz, a fordító latolgatja, hogy a két szereplő Magyarországon tegeződne vagy magázódna. Mi a természetes, és el akarunk-e térni a természetestől, hiszen a jellemábrázolás részévé válhat, ha valaki egy ismeretlent letegez, vagy egy kollégát magáz.
Érdekesebb a helyzet, ha a regény közben megváltozik annyira a kapcsolatuk, hogy a magázódást tegeződés váltsa fel. Ez történt például Lars Kepler Hipnotizőr című krimijében. Egy orvos és egy medika összeismerkednek, a kapcsolat szakmai, a medika konzultációt kér az orvostól. A magázódás adta magát. Aztán flörtölnek, egy görbe este után spiccesen fotózzák egymást, miközben a medikáról lekerülnek a ruhadarabok, majd egy másik görbe este után elhálják a kapcsolatot. Ezek után már nyilván nem magázódhatnak. Egy magyar regényben talán valamelyik görbe estén pertut innának, de Stockholmban ennek nincs értelme. (Vajon elmerészkedhet odáig a fordító, hogy beleírjon egy pertu ivást a sztoriba? Hiszen nem a szöveget kell lefordítani, hanem a tartalmát megírni magyarul, és magyar közegben ez lenne a természetes. De szerintem ekkora szabadsággal nem rendelkezünk.) Nincs nagyon más megoldás, egyszer csak (az aktus után) elkezdik egymást tegezni.
Egy másik fajta problémába botlottam a Raszputyin lánya fordítása közben, de szerencsére ott lényegesen objektívebb megoldás kínálkozott. Ugyanis miközben épp egy levelet fordítottam, amit a cárné írt Raszputyinnak, rájöttem, hogy ezúttal nem dönthetem el önkényesen, tegezi-e vagy magázza, mert bár a regény angolul íródott, a szereplők valós orosz személyek (vagy legalábbis oroszul kommunikáltak). Szerencsére orosz nyelvű guglizással (ehhez segítséget vettem igénybe) könnyen ki lehetett deríteni, hogy a cárné tegezte Raszputyint. Sőt, az is kiderült, hogy a levél egy ténylegesen megírt levél volt, és nagy vihart vert annak idején. Ekkor felmerült bennem, hogy esetleg egy Raszputyin életrajzban már magyarították a dokumentumot, mely esetben illik azt beidézni. Két-három magyar nyelvű Raszputyin könyv felületes átfutása után az Országos Széchényi Könyvtárban már másolhattam is ki az inkriminált irományt. (Ezek a körök nem felfelé mozdítják el az átlagos órabért.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal