Ami nem könnyű, mivel a név egy annyira kézenfekvő metafora, hogy füvek százait nevezik így. A szótár a tippan, ecsetpázsit, és perje megoldásokat javasolja. Némi netezés után kiderül, hogy számos más nemzetségbe tartozó pázsitfüvet is szokás speargrass-nak hívni. Kezdjük hát a szűkítést. Olyan növényt keresünk, ami honos az USA keleti partján, és megél a homokban. És az sem baj, ha az olvasó nem fogja egyszeriben úgy érezni, hogy egy botanika zsebkönyvet tart a kezében. Például a tippant nem szívesen írnám bele egy szépirodalmi szövegbe, akkor már inkább legyen „bozót”.

Nézegetem a jelöltek képeit, valahogy egyik sem az igazi. Az a szövegből kiderül, hogy a növény a hegyein képes megtartani egy pólót, és el lehet mögé bújni, azaz a kis csenevész fűfélék szóba sem jönnek. A speargrass kifejezést használva találok olyan fényképeket, amik passzolnának a szövegbe (stimmel a homok, a méret, a robusztusság), de ezek nem hasonlítanak egyik növényhatározós illusztrációra sem. A jelöltek listáján a Stipa nemzetséghez érve megörülök, mert mint megtudom, ennek a magyar neve árvalányhaj, ami legalább szép, irodalmi szó. Nem is tűnik rossznak, de nem tudom meggyőzni magam arról, hogy Miller erre gondolt. Ugyanis az árvalányhaj fajokon végighaladva, vagy nem honos ott, ahol kéne, vagy angolul azt a fajt pont nem speargrassnak hívják, vagy nem hasonlít a dűnés fényképeken lévő bozótra.

És ekkor úgy döntök, hogy nem vagyok normális. Mennyi időt akarok még szentelni arra, hogy kiderítsem egy nálunk valószínűleg nem honos fűfaj latin nevét, melyről aztán esetleg kiderül, hogy nincs is elfogadható magyar neve? Elvégre egy irodalmi szöveg esetén nem a rendszertani precizitás az egyetlen szempont. Árvalányhaj, és kész.

11 leütés, de kétszer is szerepel. Az 22 leütés. 16,50 HUF. Plusz áfa, mínusz EVA.