PP: Jens Lapidus könyve megdöntött mindenféle könyveladási rekordot Svédországban, film is készült belőle. Kezdjük az elején, azaz a címmel. Instant dohány. Az eredeti cím Snabba Cash. Mit jelent ez pontosan?

PP: Szó szerint annyit tesz, hogy gyors készpénz. Persze a cash angolul van, így ez svédül argónak számít. Annyi a különbség, hogy ez svédül kevésbé alkalmi szóösszetétel, azaz használják a regénytől függetlenül is. Egyébként volt egy korábbi munkacíme. Pár nappal azután, hogy a kiadótól elhoztam a könyvet, megkértek, adjak neki magyar címet, pályázathoz kell. Majd később még megváltoztathatom. Akkor még nem olvastam a könyvet, de az egyértelmű volt, hogy valami pörgős krimiről van szó, sok szlenggel és argóval. Azt írtam nekik, legyen „Egy, két, há, zsé”. És reméltem, hogy később tényleg megváltoztathatom. Aztán a „snabba cash” kifejezés előfordult a szövegben, és akkor belelendülve, tulajdonképpen gondolkodás nélkül jött az „instant dohány”. Nagyon megörültem neki, mert az „instant” szó magyarul még a „por alakú” jelentést is hordozza, és hát az egész könyv a kokain körül forog. A borítótervező szépen rá is játszott erre.

PP: Mi okozta az igazi kihívást?

PP: A rétegnyelvek. Sajnos – vagy szerencsére – sok mindenről le kellett mondani fordítás közben, mert az eredetiben másképp szólalnak meg a dél-szláv és a dél-amerikai maffiózók. Kaptam is a svéd kiadótól egy szójegyzéket, amiben a bevándorló-argó kifejezéseit magyarázták el. Ez a szöveg megértésében sokat segített, de persze a magyarban ennek nincs – legalábbis eléggé ismert – megfelelője. Magyarul mindenki valamilyen általam elképzelt gengszternyelven beszél.

PP: Ez ugyebár nem analitikus krimi, azaz a cselekményt nem egy megoldandó rejtély adja, hanem inkább társadalmi krimi, a bűncselekmények természetrajzával foglalkozik. Eléggé hasonlít a svéd és a magyar társadalom ahhoz, hogy értékelhető legyen a történet?

PP: Szerintem igen. Kétségtelen, hogy a svédek gazdagsága sokkal árnyaltabb, mint a mienk. Erre magam is a regény fordítása közben döbbentem rá. Nem mindegy, hogy valaki ősi vagyonnal rendelkezik vagy újgazdag, hogy saját maga is sokat keres, vagy csak éli fel apu pénzét. Nem állítom, hogy ezek a kategóriák nálunk nem léteznek, de külön szleng kifejezéseink nincsenek rájuk. Ugyanakkor az alaptörténet, nevezetesen, hogy egy szerény származású vidéki srác be akar illeszkedni a városi elitbe, és erkölcsileg kétes eszközöktől sem riad vissza, elég egyetemes, gondoljunk Julien Sorelre.

PP: Nem mondanám, hogy hemzsegnek a szövegben a szójátékok, de azért elő- előfordulnak. Hogy hívják a szomorú nácit? Könnyek árja. Vagy amikor Angliában a mértékegységekkel poénkodnak, és azt mondják,itt túl drága a lányok uncia, viszont tizenkét hüvely jut egy lábra.

PP: Hát ez az uncia konkrétan Hacsek és Sajó poén. Szeretek szójátékokat fordítani, az embert felszabadítja az a kifogás, hogy lefordítani úgysem lehet, és kiélheti magát, előbújhat a látens író. Ebben a könyvben amúgy is nagyobb szabadságot engedtem meg magamnak, mert behoztam kimondottan magyar vonatkozású utalásokat. Például amikor az egyik szereplő vonatozik haza a szüleihez, akkor a svéd vasutak reklámjának valami torzított változata jár a fejében, ebből lett a „hív a vasút, vár anyád”. Megkérdőjelezhető megoldás, hiszen az olvasó joggal teheti fel a kérdést, honnan ismerné a svéd fiatalember a régi MÁV szlogent, de szerintem lektűrnél belefér.

Talán ennél is merészebb, amikor a maffiafőnök lefokozza az egyik közvetlen beosztottját, és a magyar szövegben a Macskafogó elhíresült mondását idézi: Mehetsz vissza a balettba ugrálni. Nem tudtam neki ellenállni, hiszen ráadásul a rajzfilmben is gengszterek mondogatják egymásnak. A kontrollszerkesztő kihúzta, de elmagyaráztam neki, és kiderült, nem látta a Macskafogót.

PP: Biztos vannak még rajta kívül is, akik nem látták.

PP: Hogyne, ők nyilván értetlenül fogadják, de úgy gondoltam, hogy akik ismerik, azoknál nagyon fog ülni.

PP: Az Instant dohány egy trilógia első része. Számíthatunk a másik kettőre?

PP: Hát erről inkább a kiadót kellene kérdezni, de a tippem az, hogy nem. Gyanítom, hogy a válság kellős közepén kiadott könyv nem hozta az elvárt üzleti eredményt, és ilyenkor a kiadók vonakodnak a szerző további könyveire pénzt áldozni. A harmadik kötet ráadásul furcsa módon képregény formában jelent meg, ami igencsak megdobja a kiadási költségeket.

PP: Pedig az ember azt gondolná, hogy akkor egy marketing költséggel rögtön két-három kötetet lehetne reklámozni. Vagy hogy egy szerző jobban feltűnik, ha több kötete kapható, satöbbi.

PP: Persze, lehet ilyen okosságokat mondani, de ezekkel nyilván a szerkesztők is tisztában vannak, és mégis többnyire úgy döntenek, hogy nem adnak második esélyt egy szerzőnek, aki csalódást okozott. A könyvkiadás is szakma, amihez érteni kell. Én nem értek hozzá, és szerintem te sem, vagy igen?

PP: Nem.