Ez volt az a regény, amelyik során szinte minden oldalon megoldandó problémába ütköztem, de nem olyanokba, amiket az ember szakszótárak lapozgatásával  meg tud oldani. Szójátékok, nyelvi félreértések, rossz szóhasználat, áthallások más nyelvből.

Persze voltak, amiket nem lehetett megoldani, azokból a magyar olvasó kimaradt. A nyelvi poénok zömét az adja, hogy az egyik narrátor egy svédül rosszul tudó  arab férfi, és a szóválasztásai nem mindig a legszerencsésebbek. Az egyik részben például arról számol be, hogy fényképészként galériát keres Stockholmban, ahol kiállíthatna, és felkeres galériatulajdonosokat, bemutatja nekik a képesítéseit és az addigi munkáit. Az egyik szó, amit használ, amikor felsorolja, miket mutat be, az „arbetsprov”. Aki ismer valamilyen kontinentális germán nyelvet, az felismerheti, hogy ez egy összetett szó, és a „munka” és a „vizsga” szavakból áll össze. Akár jelenthetne valami szakvizsgát is, de történetesen a terheléses EKG-t hívják így.  Őszintén bevallom, a magyar szövegben itt nincs poén. De igyekeztem behozni ilyen nyelvi játékokat ott, ahol a magyarban ez jobban kínálkozott, azaz szerintem a poénok száma a svéd és a magyar nyelvű kiadásban nem tér el nagy mértékben. (És van, ahol a magyar jobb szójátékot kínált, pl.: amikor az arab kissrác azt bizonygatja, hogy a svéd nyelv mennyire arabgyűlölő, mert vegyük azt a kifejezést, hogy „Korán kelés”.)

Egy másik mókaforrás, amikor az arab férfi olyan szavakat használ, ami svédben helytelen, mert franciából képezte tükörfordítással. Pl.: A nagymamára azt írja, hogy „stormor”, a nagypapára, hogy „storfar”, ami szó szerint annyit tesz, hogy nagyanya és nagyapa, csakhogy svédül ezeket a rokonokat nem így hívják. (Hanem mormor, morfar, farmor, és farfar, azaz megkülönböztetik az anyai és apai felmenőket.) Történetesen a magyar a francia logikát követi, azaz a vicc elsikkad. Ugyanezt a poént lövi el az anyósnál és apósnál, ezeket francia mintára szépanyának és szépapának hívja. Sajátos helyzet, hogy ezek a szavak svédül nem jelentenek semmit, magyarul viszont igen, csak nem anyóst és apóst. A fordításban szépanya és szépapa szerepel, de kíváncsi lennék, vajon hány olvasónak esik le, hogy ez a háttérben franciául van.

Amikor a leadás után egy bő hónappal visszakaptam a szerkesztett szöveget, az egyik mondatban az „évforduló” szó ki volt javítva „születésnapra”. A mondatból teljesen egyértelműen látszott, hogy valóban születésnapról van szó. Nem értettem. Hogy írhattam le ekkora ökörséget? Visszakerestem az eredetiben, és láttam, hogy azért írtam évfordulót, mert a narrátor is évfordulót írt, holott ez svédül sem ugyanaz, mint a születésnap. Ellenben franciául a két szó megegyezik. Azaz meg akartam őrizni egy nyelvi poént, de hat hét elteltével már én magam sem értettem, nekem is csak fordítói bakinak tűnt.